2016. szeptember 23.
Trokán Nóra: „…Szeretem megosztani, ami foglalkoztat”
A Vízkeresztben Viola szerepét próbálja Mohácsi János rendezésében Kecskeméten, de mielőtt erről kérdeznénk Trokán Nórát, még visszakanyarodunk a POSZT-hoz, ahol a legjobb színésznőnek járó díjat nyerte el az ugyancsak kecskeméti Macska a forró bádogtetőnben nyújtott alakításával.
- Inspirálnak a díjak?
- Leginkább az előttem álló munkák inspirálnak. De a díjak is fontosak, mert hajtják tovább az embert azon az úton, amin elindult.
- Pár hete volt a 30. születésnapod. Ott tartasz a pályádon, ahol ennyi idősen szerettél volna?
- Nem gondolkoztam ezen. Szerencsésnek tartom magam, hogy ennyi idősen ilyen pályát tudhatok magaménak. Sok szép munkán vagyok túl, az elmúlt években egymás után jöttek olyan szerepek, amik tényleg inspiráltak.
- A családod hogyan fogadta a hírt?
- Apukám még a díjátadóra is eljött, ami nagy meglepetés volt. Örültek, persze.
- Hazaviszed a munkádat? Beszéltek otthon az aktuális szerepekről?
- Nem is lehet másképp, hiszen ez az életünk. Nyilván vannak más fontos dolgok is, de én kifejezetten szeretem megosztani, hogy éppen min dolgozom, mi az, ami foglalkoztat.
- Szeretsz klasszikusokban játszani?
- Igen, Violát is játszottam már, két éve a Kőszegi Várszínházban.
- Szerencsésnek érzed ilyen rövid időn belül újra játszani a szerepet?
- Nem voltam még ilyen helyzetben, de annyira más a rendezés, a szöveg, az egész előadás, hogy eszembe sem jut összehasonlítani.
- A Vízkereszt próbafolyamata az előző évad végén kezdődött, majd a nyári szünet után folytattátok.
- Jobban szeretem, ha egyben van a próbafolyamat, de abból a szempontból ez is jó, hogy az ember egy kicsit átfuttatja magán a szöveget, aztán hagyja érni, és csak utána indul a munka.
- Megszeretted Viola szerepét?
- Az elejétől fogva szeretem. Hihetetlenül bonyolult élethelyzetben kell helytállnia, és nagyon-nagyon nehéz dolgokat kell benne játszani.
Rákász Judit
- Leginkább az előttem álló munkák inspirálnak. De a díjak is fontosak, mert hajtják tovább az embert azon az úton, amin elindult.
- Pár hete volt a 30. születésnapod. Ott tartasz a pályádon, ahol ennyi idősen szerettél volna?
- Nem gondolkoztam ezen. Szerencsésnek tartom magam, hogy ennyi idősen ilyen pályát tudhatok magaménak. Sok szép munkán vagyok túl, az elmúlt években egymás után jöttek olyan szerepek, amik tényleg inspiráltak.
- A családod hogyan fogadta a hírt?
- Apukám még a díjátadóra is eljött, ami nagy meglepetés volt. Örültek, persze.
- Hazaviszed a munkádat? Beszéltek otthon az aktuális szerepekről?
- Nem is lehet másképp, hiszen ez az életünk. Nyilván vannak más fontos dolgok is, de én kifejezetten szeretem megosztani, hogy éppen min dolgozom, mi az, ami foglalkoztat.
- Szeretsz klasszikusokban játszani?
- Igen, Violát is játszottam már, két éve a Kőszegi Várszínházban.
- Szerencsésnek érzed ilyen rövid időn belül újra játszani a szerepet?
- Nem voltam még ilyen helyzetben, de annyira más a rendezés, a szöveg, az egész előadás, hogy eszembe sem jut összehasonlítani.
- A Vízkereszt próbafolyamata az előző évad végén kezdődött, majd a nyári szünet után folytattátok.
- Jobban szeretem, ha egyben van a próbafolyamat, de abból a szempontból ez is jó, hogy az ember egy kicsit átfuttatja magán a szöveget, aztán hagyja érni, és csak utána indul a munka.
- Megszeretted Viola szerepét?
- Az elejétől fogva szeretem. Hihetetlenül bonyolult élethelyzetben kell helytállnia, és nagyon-nagyon nehéz dolgokat kell benne játszani.
Rákász Judit