2017. február 2.
Mindig szól valahonnan a salsa – Orth Péter Chilében lépett fel a Frankenstein-tervvel
Télből a nyárba! Chile legnagyobb nemzetközi színházi fesztiváljára kapott meghívást a Frankenstein-terv című előadás, amelyben Orth Péter, a kecskeméti színház művésze az anyját kereső kamasz fiút, Rudit alakítja.
- Hat évvel ezelőtt, a főszereplő távozása után ugrottam be az előadásba, közvetlenül egy szerbiai fesztiválszereplés előtt – meséli Péter, akinek nagyszerűen sikerült a beugrása, hiszen a 2010-es belgrádi BITEF Fesztiválról a produkció különdíjjal térhetett haza. – Nem sokkal a 2006-os bemutató után láttam először a Frankenstein-tervet. Fantasztikusnak tartottam! A sors úgy hozta, hogy pár évvel később megkaptam a felkérést, és azóta részese lehetek a sikersorozatnak.
A Proton Színház produkcióját Chile fővárosának egyik kulturális központjában mutatták be, zömmel hazai közönség előtt. A próbák és a három teltházas előadás előtt/után a környékkel való ismerkedésre is jutott idő.
- A dermesztő hidegből bruttó 27 és 1/2 órás utazás után megérkeztünk egy olyan országba, ahol a karácsony egybefonódik a nyárral: fenyőfa, díszek, tenger, ragyogó napsütés… Fantasztikus élmény volt!
Bár az életkörülmények az Európában megszokottnál szerényebbek, Santiago de Chilében az utcák zenétől hangosak.
- Az emberek kedvesek, segítőkészek, mosolygósak. Elgondolkodtató volt látni, hogy így is lehet élni… Képzelj el egy várost, ahol állandóan szól valahonnan a salsa, és ha valaki táncra perdül, amíg a buszra vár, senki sem bámulja meg. Ez arrafelé természetes. Rengeteg utcazenész van – mégpedig kifejezetten jó zenészek. A metróban minden ajtóhoz tartozik egy előadóművész: az egyik kocsiban rappelnek, ha a másik kocsiba szállsz, akkor szaxofonos srácokat vagy egy énekest hallgathatsz. Ha megállsz autóval a piros lámpánál, a pálmafa alól akrobaták ugranak elő: szaltóznak, égő dárdákat vetnek – mire zöldre vált a lámpa, végig is kalapozták a sort. Chilében ugyanis mindenki ad a művészeknek. Nálunk is sokan kalapoznak – csak éppen a színvonalas produkció hiányzik…
A programból az óceánparti túra sem maradt ki. Sós víz, napfény – és egy kis leégés lett az út mérlege.
- Szóltak, hogy vigyázzunk a napozással, de megbabonázott bennünket az érzés, hogy a januári szürke ködből átkerültünk a napfénybe… Itthon eszembe sem jutna nyáron a déli órákban napozni, ott viszont meg sem fordult a fejemben, hogy ne menjek ki. Fújt a szél, nem éreztük, hogy megégtünk. Csak este vettük észre, amikor bevörösödött és bedagadt a bőrünk. Utólag mesélték, hogy olyan erős az UV sugárzás ezen a területen, hogy – állítólag – a hegyek között tartott állatok, például a kecskék idővel megvakulnak.
A chilei gasztronómia azonban feledtette a kellemetlenségeket.
- Mediterrán jellegű konyhájuk van, de sokkal több gyümölcsöt és magvakat használnak, mint például az olaszok. Nagyon egészséges és nagyon finom ételeket ettünk. Szinte csak olyan alapanyagokat használnak, amit meg tudnak termelni, és ott az óceán, tele tengeri herkentyűvel.
Rákász Judit
A Proton Színház produkcióját Chile fővárosának egyik kulturális központjában mutatták be, zömmel hazai közönség előtt. A próbák és a három teltházas előadás előtt/után a környékkel való ismerkedésre is jutott idő.
- A dermesztő hidegből bruttó 27 és 1/2 órás utazás után megérkeztünk egy olyan országba, ahol a karácsony egybefonódik a nyárral: fenyőfa, díszek, tenger, ragyogó napsütés… Fantasztikus élmény volt!
Bár az életkörülmények az Európában megszokottnál szerényebbek, Santiago de Chilében az utcák zenétől hangosak.
- Az emberek kedvesek, segítőkészek, mosolygósak. Elgondolkodtató volt látni, hogy így is lehet élni… Képzelj el egy várost, ahol állandóan szól valahonnan a salsa, és ha valaki táncra perdül, amíg a buszra vár, senki sem bámulja meg. Ez arrafelé természetes. Rengeteg utcazenész van – mégpedig kifejezetten jó zenészek. A metróban minden ajtóhoz tartozik egy előadóművész: az egyik kocsiban rappelnek, ha a másik kocsiba szállsz, akkor szaxofonos srácokat vagy egy énekest hallgathatsz. Ha megállsz autóval a piros lámpánál, a pálmafa alól akrobaták ugranak elő: szaltóznak, égő dárdákat vetnek – mire zöldre vált a lámpa, végig is kalapozták a sort. Chilében ugyanis mindenki ad a művészeknek. Nálunk is sokan kalapoznak – csak éppen a színvonalas produkció hiányzik…
A programból az óceánparti túra sem maradt ki. Sós víz, napfény – és egy kis leégés lett az út mérlege.
- Szóltak, hogy vigyázzunk a napozással, de megbabonázott bennünket az érzés, hogy a januári szürke ködből átkerültünk a napfénybe… Itthon eszembe sem jutna nyáron a déli órákban napozni, ott viszont meg sem fordult a fejemben, hogy ne menjek ki. Fújt a szél, nem éreztük, hogy megégtünk. Csak este vettük észre, amikor bevörösödött és bedagadt a bőrünk. Utólag mesélték, hogy olyan erős az UV sugárzás ezen a területen, hogy – állítólag – a hegyek között tartott állatok, például a kecskék idővel megvakulnak.
A chilei gasztronómia azonban feledtette a kellemetlenségeket.
- Mediterrán jellegű konyhájuk van, de sokkal több gyümölcsöt és magvakat használnak, mint például az olaszok. Nagyon egészséges és nagyon finom ételeket ettünk. Szinte csak olyan alapanyagokat használnak, amit meg tudnak termelni, és ott az óceán, tele tengeri herkentyűvel.
Rákász Judit