2017. március 17.
Pozitív kötődés - Aradi Imrével beszélgettünk szerepekről, pecázásról és Jack-ről
A János vitézben ő a strázsamester, a Mágnás Miskában az építésvezetőt, az Apátlanulban Abram Vengerovicsot, A manóvizsgában Majszit alakítja. Aradi Imrét szerepekről, éneklésről, pecázásról és Jack-ről kérdeztük, de nem feledkeztünk meg a ’Tied a világ!’-ról sem.
- A manóvizsga a 4. meseopera előadásod. Hogyan fogadják a gyerekek a komolyzenét?
- Nagyon jól! Működik a varázslat: elbűvöli őket a manók világa, és közben Donizetti muzsikáját hallgatják, ami szerintem fantasztikus dolog. Nem tudom, mennyit visznek haza belőle, de azt remélem, hogy egy ilyen előadás kialakíthat pozitív kötődést az operákhoz és a színházhoz.
- A korábbi előadásokhoz képest rengeteget táncoltok A manóvizsgában. Mennyire nehezíti meg a feladatot a mozgás?
- Nem mondom, hogy ez a nap legkönnyebb 50 perce, de nagyon élvezem. Az biztos, hogy az edzést simán ki lehet hagyni azokon a napokon, amikor előadás van. Együtt dolgozunk a produkcióban a színház teljes balett társulatával, ami jó erőpróba.
- Az, hogy fontosnak tartjuk az operák világának megismertetését a gyerekekkel, feltételezi, hogy számunkra, felnőttek számára értéket képvisel a műfaj. Te hogy vagy ezzel? Szereted az operákat? Szoktál operát hallgatni?
- Igen, nagyon szeretem énekelni és hallgatni is. Egészen másként kell operát énekelni, mint például musicalt. Számomra, aki nem vagyok képzett operaénekes, izgalmas kaland, és egyúttal a sors különös kegye, hogy kipróbálhatom magam ebben a műfajban.
- Hogyan készültél a Csehov darabra, amelyben ortodox zsidó fiút játszol?
- Szász János, az előadás rendezője arra kért, hogy nézzem meg a Tikkun című filmet, ami egy különleges ortodox zsidó fiú útkereséséről szól. Figyeltem a mozdulatokat, a testtartást, a tekinteteket - számomra ismeretlen világot mutatott meg a film.
- Másodszorra dolgoztatok együtt Szász Jánossal.
- A Liliom volt az első. Nagyon szeretek Jánossal dolgozni. Szinte minden próbán mást kér, és végül úgy épül fel és kezd működni az előadás, mint egy folyamatos változásban, fejlődésben lévő, élő szervezet. Egészen más volt évad elején a János vitéz próbafolyamata. Szente Vajk úgy érkezett az olvasópróbára, hogy szinte ütemre lebontva pontosan tudta, mit szeretne látni a színpadon. Színészként óriási élmény ennyire különböző koncepcióval érkező rendezőkkel dolgozni.
- Február elején tartottátok a Tied a világ! utolsó előadását.
- Sajnos! Nagyon szerettem! A nézők imádták, mi is jól éreztük magunkat… Jó buli volt!
- Most már elárulod, mi volt a módszeretek arra, hogy felvigyétek a nézőket a színpadra?
- Egyszerű! Az előadás adott pontján Kiss Zoli megmutatott egy táncmozdulatot, és figyelte a közönség reakcióját. Amelyik hölgy a legjobban nevetett, ahhoz odament, és közelről is megmutatta neki ugyanazt a mozdulatot. Ha ezt is jól fogadta, akkor Zoli megkérte, hogy álljon fel, mert úgy jobban látja táncot. Ha megtette, akkor már nem volt visszaút... Az első néhány előadás után híre ment az előadásnak, és attól kezdve nem volt gond. Komoly rajongótábor alakult ki: volt, aki 9-szer látta az előadást.
- A következő évadban milyen darabokban láthat a közönség?
- Egyelőre nem tudok konkrétumokkal szolgálni. Itt leszek – ennyi biztos.
- Hányat játszol egy hónapban?
- Nagyon változó. Márciusban 23-at, de idén az évad első fele lazább volt. A János vitézzel kezdtem, átjött az új évadra a Tied a világ!, majd elkezdtük a Mágnás Miskát, az Apátlanult és A manóvizsgát.
- Mi az, amivel a leginkább ki tudsz kapcsolódni?
- Pecázok.
- Szenvedélyesen?
- Sajnos már nem, de még mindig nagy szerelem. Ha hazamegyek Tatabányára, egyik barátom halastavára szoktunk kijárni.
- Sport?
- Foci.
- Rendszeresen?
- Csak hétfőnként.
- Viszont sportos kutyátok van…
- Jack Russel-terrier, NAGY mozgásigénnyel. Annával, a párommal (Sirkó Anna, a kecskeméti színház művésze, rendezőasszisztense – a Szerk.) megosztjuk a feladatot. Ha 10-re jövünk próbálni, akkor előtte levisszük Jack-et, majd próba után hazarohanunk, és újra levisszük. Ha 6-ra jövünk vissza előadásra vagy próbára, előtte levisszük, majd este 10 körül rohanás haza, és újra indulás a kutyával.
- Evés, alvás…?
- Néha arra is jut idő.
Rákász Judit
- Nagyon jól! Működik a varázslat: elbűvöli őket a manók világa, és közben Donizetti muzsikáját hallgatják, ami szerintem fantasztikus dolog. Nem tudom, mennyit visznek haza belőle, de azt remélem, hogy egy ilyen előadás kialakíthat pozitív kötődést az operákhoz és a színházhoz.
- A korábbi előadásokhoz képest rengeteget táncoltok A manóvizsgában. Mennyire nehezíti meg a feladatot a mozgás?
- Nem mondom, hogy ez a nap legkönnyebb 50 perce, de nagyon élvezem. Az biztos, hogy az edzést simán ki lehet hagyni azokon a napokon, amikor előadás van. Együtt dolgozunk a produkcióban a színház teljes balett társulatával, ami jó erőpróba.
- Az, hogy fontosnak tartjuk az operák világának megismertetését a gyerekekkel, feltételezi, hogy számunkra, felnőttek számára értéket képvisel a műfaj. Te hogy vagy ezzel? Szereted az operákat? Szoktál operát hallgatni?
- Igen, nagyon szeretem énekelni és hallgatni is. Egészen másként kell operát énekelni, mint például musicalt. Számomra, aki nem vagyok képzett operaénekes, izgalmas kaland, és egyúttal a sors különös kegye, hogy kipróbálhatom magam ebben a műfajban.
- Hogyan készültél a Csehov darabra, amelyben ortodox zsidó fiút játszol?
- Szász János, az előadás rendezője arra kért, hogy nézzem meg a Tikkun című filmet, ami egy különleges ortodox zsidó fiú útkereséséről szól. Figyeltem a mozdulatokat, a testtartást, a tekinteteket - számomra ismeretlen világot mutatott meg a film.
- Másodszorra dolgoztatok együtt Szász Jánossal.
- A Liliom volt az első. Nagyon szeretek Jánossal dolgozni. Szinte minden próbán mást kér, és végül úgy épül fel és kezd működni az előadás, mint egy folyamatos változásban, fejlődésben lévő, élő szervezet. Egészen más volt évad elején a János vitéz próbafolyamata. Szente Vajk úgy érkezett az olvasópróbára, hogy szinte ütemre lebontva pontosan tudta, mit szeretne látni a színpadon. Színészként óriási élmény ennyire különböző koncepcióval érkező rendezőkkel dolgozni.
- Február elején tartottátok a Tied a világ! utolsó előadását.
- Sajnos! Nagyon szerettem! A nézők imádták, mi is jól éreztük magunkat… Jó buli volt!
- Most már elárulod, mi volt a módszeretek arra, hogy felvigyétek a nézőket a színpadra?
- Egyszerű! Az előadás adott pontján Kiss Zoli megmutatott egy táncmozdulatot, és figyelte a közönség reakcióját. Amelyik hölgy a legjobban nevetett, ahhoz odament, és közelről is megmutatta neki ugyanazt a mozdulatot. Ha ezt is jól fogadta, akkor Zoli megkérte, hogy álljon fel, mert úgy jobban látja táncot. Ha megtette, akkor már nem volt visszaút... Az első néhány előadás után híre ment az előadásnak, és attól kezdve nem volt gond. Komoly rajongótábor alakult ki: volt, aki 9-szer látta az előadást.
- A következő évadban milyen darabokban láthat a közönség?
- Egyelőre nem tudok konkrétumokkal szolgálni. Itt leszek – ennyi biztos.
- Hányat játszol egy hónapban?
- Nagyon változó. Márciusban 23-at, de idén az évad első fele lazább volt. A János vitézzel kezdtem, átjött az új évadra a Tied a világ!, majd elkezdtük a Mágnás Miskát, az Apátlanult és A manóvizsgát.
- Mi az, amivel a leginkább ki tudsz kapcsolódni?
- Pecázok.
- Szenvedélyesen?
- Sajnos már nem, de még mindig nagy szerelem. Ha hazamegyek Tatabányára, egyik barátom halastavára szoktunk kijárni.
- Sport?
- Foci.
- Rendszeresen?
- Csak hétfőnként.
- Viszont sportos kutyátok van…
- Jack Russel-terrier, NAGY mozgásigénnyel. Annával, a párommal (Sirkó Anna, a kecskeméti színház művésze, rendezőasszisztense – a Szerk.) megosztjuk a feladatot. Ha 10-re jövünk próbálni, akkor előtte levisszük Jack-et, majd próba után hazarohanunk, és újra levisszük. Ha 6-ra jövünk vissza előadásra vagy próbára, előtte levisszük, majd este 10 körül rohanás haza, és újra indulás a kutyával.
- Evés, alvás…?
- Néha arra is jut idő.
Rákász Judit