2017. április 18.
Aki nélkül Kecskeméten nincs balett előadás – Pölös Jánossal beszélgettünk
A Kecskemét City Balett megalakulása óta mindössze 2, azaz kettő olyan előadása volt a társulatnak, amikor Pölös János nem ült ott a nézőtéren. A Hunyadi János Általános Iskola igazgatójával, a KCB legelszántabb rajongójával beszélgettünk.
• Hogyan történt az ominózus két hiányzás?
• A másodiknak a napjára is pontosan emlékszem – meséli Pölös János. – Idén április 2-án történt, ugyanis csak aznap tudtam megnézni az Apátlanul című produkciót a Ruszt Stúdió Színházban, s emiatt nem lehettem ott a Requiemen. Előadás után jött is az sms Barta Dórától: „Kedves János! Nem voltál ott este. Érdeklődöm, hogy minden rendben van-e?”
• Csak hogy pontosan értsük: minden előadást minden egyes alkalommal láttál? Vagyis minden egyes Carmen előadást láttál, minden egyes Négy évszakot, minden egyes Requiemet… kivéve az említett két alkalmat?
• Pontosan.
• Egyfajta függésről lehet szó?
• Most már én magam is erre gyanakszom! Nem hiszem, hogy abba tudnám hagyni egyik napról a másikra.
• Hogyan kezdődött? Mikor lettél a KCB rajongója?
• A Garcia Lorca háza című darab 2008-as bemutatója volt a fordulópont. A kecskeméti színház produkciója volt, amelynek Barta Dóra volt a rendezője és koreográfusa. Megnéztem az előadást, aztán megnéztem még egyszer, és még egyszer, és még egyszer…
• Mi történt?
• Olyan érzés volt, mint amikor szerelmes lesz az ember: évek óta ismersz valakit, aztán egyszer csak elkezdesz nem úgy gondolni rá, mint addig. Olyan esztétikai élményt és örömet adott a produkció, amihez foghatót színházban soha nem éltem át korábban. Ezt követően valószínűleg elindult bennem a „pavlovi reflex”: szerettem volna újra és újra átélni ezt a fantasztikus érzést. Ugyanakkor kíváncsi voltam arra is, hogy akkor is jön-e az érzés, amikor már pontosan tudom, hogy milyen lesz a következő mozdulat.
• És jött?
• Jött!
• Mindig?
• Mindig! A Carmen előadásánál én magam is éreztem egy kis aggodalmat, ugyanis olyan mély átéléssel tudtam végigkövetni minden egyes mozdulatot, hogy - kis túlzással - alig tudtam kitámolyogni a nézőtérről a végén.
• Megfejthető, miért áll hozzád ilyen közel a tánc, illetve a Kecskeméti City Balettre jellemző előadásmód? Táncoltál valaha?
• Gyerekkoromban nem volt rá lehetőségem, de már akkor is szívesen néztem. Az áttörést a Garcia Lorca háza előadás hozta meg 10 évvel ezelőtt. Akkor jöttem rá, hogy pontosan értem, ami a színpadon szavak nélkül történik. Nincs szükségem magyarázatra, mert számomra evidens a tánc „olvasása”.
• Minden egyes előadásban találsz valami újat?
• Amikor 10. alaklommal látok egy darabot, megtehetem, hogy azokat a művészeket figyelem, akik nem főszerepet táncolnak. Szerintem egy ilyen gazdag produkcióról akkor alkothat teljes képet a néző, ha legalább annyiszor megnézi, ahány szereplője van. Sokszor előfordult már velem, hogy a 14-15. előadásnál tűnt fel egy fontos részlet. Aki csak egyszer látja, rengeteg részletről lemarad.
• Soha nem untad egyetlen percét sem?
• Soha. Olyan ez, mintha azt kérdeznéd, megunható-e a naplemente? Vagy megunható-e a tavasz? Életünk során megélünk 60-70 tavaszt. Alapvetően ugyanaz, de mégis mindig más. Én ugyanezt érzem a balett előadásokon.
• Mindig ugyanott ülsz?
• Jobb oldal első sor 8. szék – ez az én helyem!
• Kijelenthető, hogy alárendeled az életed a KCB műsortervének?
• Abszolút! Pedig komoly logisztikát igényel, hiszen nem vagyok otthonülő ember. Zajlik az élet, sok munkám van, sok helyre járok, de a KCB előadások mindig az adott hét, adott hónap fix pontjai.
• Melyik volt a legkalandosabb eseted?
• Két évvel ezelőtt az iskolai alapítványi bál időpontja egybeesett a Balett + sorozat Fotográfiai Múzeummal közösen létrehozott előadásával. Megbeszéltem Barta Dórával, hogy mivel nem tudom este megnézni a produkciót, beülhetek a délutáni főpróbára. Így is történt, csakhogy olyan fantasztikus volt az előadás, hogy úgy éreztem, muszáj megnéznem este is. A történet vége az lett, hogy elkezdődött a bál, fogadtuk vendégeket, majd 19 óra előtt 10 perccel elnézést és türelmet kértem, hogy a vendégeknek egy rövid időre nélkülözniük kell a társaságomat. Az iskola előtt nyitott ajtóval várt a taxi… Most már elárulhatom, hogy nem minden pillanatban tartottuk be a lakott területen kötelező sebességhatárt… Mindenesetre odaértem, majd az előadás végén, visszaszáguldottunk az iskolába.
• Majd a legutóbbi bálba, biztos, ami biztos, meghívtad az egész balett társulatot.
• Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez...
• Hogyan bírod majd a nyári szünetet?
• Depressziósan. De egyébként a szünet is jó, mert az ember megtanulja értékelni, hogy milyen szerencsés, hogy évad közben ilyen nagyszerű produkciókat láthat. Hiányzik a színház, hiányoznak az előadások, de tudom, hogy ősszel újult erővel folytathatjuk.
Rákász Judit
• A másodiknak a napjára is pontosan emlékszem – meséli Pölös János. – Idén április 2-án történt, ugyanis csak aznap tudtam megnézni az Apátlanul című produkciót a Ruszt Stúdió Színházban, s emiatt nem lehettem ott a Requiemen. Előadás után jött is az sms Barta Dórától: „Kedves János! Nem voltál ott este. Érdeklődöm, hogy minden rendben van-e?”
• Csak hogy pontosan értsük: minden előadást minden egyes alkalommal láttál? Vagyis minden egyes Carmen előadást láttál, minden egyes Négy évszakot, minden egyes Requiemet… kivéve az említett két alkalmat?
• Pontosan.
• Egyfajta függésről lehet szó?
• Most már én magam is erre gyanakszom! Nem hiszem, hogy abba tudnám hagyni egyik napról a másikra.
• Hogyan kezdődött? Mikor lettél a KCB rajongója?
• A Garcia Lorca háza című darab 2008-as bemutatója volt a fordulópont. A kecskeméti színház produkciója volt, amelynek Barta Dóra volt a rendezője és koreográfusa. Megnéztem az előadást, aztán megnéztem még egyszer, és még egyszer, és még egyszer…
• Mi történt?
• Olyan érzés volt, mint amikor szerelmes lesz az ember: évek óta ismersz valakit, aztán egyszer csak elkezdesz nem úgy gondolni rá, mint addig. Olyan esztétikai élményt és örömet adott a produkció, amihez foghatót színházban soha nem éltem át korábban. Ezt követően valószínűleg elindult bennem a „pavlovi reflex”: szerettem volna újra és újra átélni ezt a fantasztikus érzést. Ugyanakkor kíváncsi voltam arra is, hogy akkor is jön-e az érzés, amikor már pontosan tudom, hogy milyen lesz a következő mozdulat.
• És jött?
• Jött!
• Mindig?
• Mindig! A Carmen előadásánál én magam is éreztem egy kis aggodalmat, ugyanis olyan mély átéléssel tudtam végigkövetni minden egyes mozdulatot, hogy - kis túlzással - alig tudtam kitámolyogni a nézőtérről a végén.
• Megfejthető, miért áll hozzád ilyen közel a tánc, illetve a Kecskeméti City Balettre jellemző előadásmód? Táncoltál valaha?
• Gyerekkoromban nem volt rá lehetőségem, de már akkor is szívesen néztem. Az áttörést a Garcia Lorca háza előadás hozta meg 10 évvel ezelőtt. Akkor jöttem rá, hogy pontosan értem, ami a színpadon szavak nélkül történik. Nincs szükségem magyarázatra, mert számomra evidens a tánc „olvasása”.
• Minden egyes előadásban találsz valami újat?
• Amikor 10. alaklommal látok egy darabot, megtehetem, hogy azokat a művészeket figyelem, akik nem főszerepet táncolnak. Szerintem egy ilyen gazdag produkcióról akkor alkothat teljes képet a néző, ha legalább annyiszor megnézi, ahány szereplője van. Sokszor előfordult már velem, hogy a 14-15. előadásnál tűnt fel egy fontos részlet. Aki csak egyszer látja, rengeteg részletről lemarad.
• Soha nem untad egyetlen percét sem?
• Soha. Olyan ez, mintha azt kérdeznéd, megunható-e a naplemente? Vagy megunható-e a tavasz? Életünk során megélünk 60-70 tavaszt. Alapvetően ugyanaz, de mégis mindig más. Én ugyanezt érzem a balett előadásokon.
• Mindig ugyanott ülsz?
• Jobb oldal első sor 8. szék – ez az én helyem!
• Kijelenthető, hogy alárendeled az életed a KCB műsortervének?
• Abszolút! Pedig komoly logisztikát igényel, hiszen nem vagyok otthonülő ember. Zajlik az élet, sok munkám van, sok helyre járok, de a KCB előadások mindig az adott hét, adott hónap fix pontjai.
• Melyik volt a legkalandosabb eseted?
• Két évvel ezelőtt az iskolai alapítványi bál időpontja egybeesett a Balett + sorozat Fotográfiai Múzeummal közösen létrehozott előadásával. Megbeszéltem Barta Dórával, hogy mivel nem tudom este megnézni a produkciót, beülhetek a délutáni főpróbára. Így is történt, csakhogy olyan fantasztikus volt az előadás, hogy úgy éreztem, muszáj megnéznem este is. A történet vége az lett, hogy elkezdődött a bál, fogadtuk vendégeket, majd 19 óra előtt 10 perccel elnézést és türelmet kértem, hogy a vendégeknek egy rövid időre nélkülözniük kell a társaságomat. Az iskola előtt nyitott ajtóval várt a taxi… Most már elárulhatom, hogy nem minden pillanatban tartottuk be a lakott területen kötelező sebességhatárt… Mindenesetre odaértem, majd az előadás végén, visszaszáguldottunk az iskolába.
• Majd a legutóbbi bálba, biztos, ami biztos, meghívtad az egész balett társulatot.
• Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez...
• Hogyan bírod majd a nyári szünetet?
• Depressziósan. De egyébként a szünet is jó, mert az ember megtanulja értékelni, hogy milyen szerencsés, hogy évad közben ilyen nagyszerű produkciókat láthat. Hiányzik a színház, hiányoznak az előadások, de tudom, hogy ősszel újult erővel folytathatjuk.
Rákász Judit