2018. április 5.
Ahol felléptünk, ott kő kövön nem maradt – PRO CULTURA HUNGARICA díjban részesült Csombor Teréz
A versenyeken tudták, hogy minket utolsónak kell hagyni, mert mi nem versenyzünk, hanem szórakoztatunk - mondja Csombor Teréz, akinek kiemelkedő művészi tevékenységét és oktató-nevelő munkáját – a Gobbi Hilda Színjátszó Alapítvány és a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskola kezdeményezésére - PRO CULTURA HUNGARICA emlékéremmel ismerték el.
• Hat éven át tanítottad a művészeti iskola diákjait Cegléden. Mit jelentett számodra fiatalokkal foglalkozni?
• Sikerélményt és a szakmám örömét. 2002-ben keresett meg Andó László, az intézmény igazgatója azzal a kérdéssel, hogy vállalnám-e a színész osztály vezetését. A lehető legjobbkor talált rám, és én óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába! Tudtam, hogy a tanítás legalább részben meg fogja adni azt az örömet, amelyet akkoriban a színháztól nem kaphattam meg, az viszont mélyen és őszintén meglepett, hogy milyen ragaszkodással, figyelemmel, szeretettel fogadtak a fiatalok… Lelkesek voltak és tehetségesek, én pedig igyekeztem nekik átadni mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyet összegyűjtöttem a pályám során.
• Milyen tanterv szerint folyt az oktatás?
• A legfontosabb szempont az volt, hogy praktikus ismereteket szerezzenek, amelyek hozzásegítik őket a boldoguláshoz. Tanítottam színészmesterséget és zenés színészmesterséget, színpadi mozgást, magánéneket. Alapvetően a gyakorlatra koncentráltunk. Létrehoztunk több produkciót - az egyik legemlékezetesebb a Maya volt, amelyet óriási sikerrel játszottunk a környékbeli településeken.
• Volt olyan tanítványod, aki a színész pályán van jelenleg is?
• Persze, nem is egy! Nagy boldogság, amikor felhívnak, és elmesélik, milyen darabokban dolgoznak. De nem csak a fiatalokkal szerettem foglalkozni! Legalább ilyen örömet adott az idősek tanítása. Gyönyörű szép emlékek fűznek a Margaréta Otthonhoz: olyan bácsikkal, nénikkel dolgozhattam, akik kincseket őriztek magukban, pedig soha életükben nem szerepeltek. Rengeteget énekeltünk, színdarabokat hoztunk létre, mégpedig végtelenül lelkesen, hihetetlen odaadással. Ahol felléptünk, ott kő kövön nem maradt… A versenyeken tudták a szervezők, hogy bennünket utolsónak kell hagyni, mert mi nem versenyzünk, hanem szórakoztatunk. Nem kell mást tenni, csak hátradőlni és figyelni.
• Új bemutatóra készülsz: Jenny szerepében láthat a közönség Simon Gray A játék vége című darabjában.
• Április 13-án lesz a bemutató a Ruszt József Stúdió Színházban, úgyhogy már nagyon készülünk. Igazi családi életkép tárul majd a nézők elé, ahol a felszínen nyugalom van, de a mélyben összekuszálódtak a szálak. Elhallgatás, régi sérelmek, szőnyeg alá söpört feszültségek nehezítik meg, hogy a három generáció megértéssel fordulhasson egymás felé. Érdekes és tanulságos darab, ajánlom mindenkinek!
Rákász Judit
• Sikerélményt és a szakmám örömét. 2002-ben keresett meg Andó László, az intézmény igazgatója azzal a kérdéssel, hogy vállalnám-e a színész osztály vezetését. A lehető legjobbkor talált rám, és én óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába! Tudtam, hogy a tanítás legalább részben meg fogja adni azt az örömet, amelyet akkoriban a színháztól nem kaphattam meg, az viszont mélyen és őszintén meglepett, hogy milyen ragaszkodással, figyelemmel, szeretettel fogadtak a fiatalok… Lelkesek voltak és tehetségesek, én pedig igyekeztem nekik átadni mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyet összegyűjtöttem a pályám során.
• Milyen tanterv szerint folyt az oktatás?
• A legfontosabb szempont az volt, hogy praktikus ismereteket szerezzenek, amelyek hozzásegítik őket a boldoguláshoz. Tanítottam színészmesterséget és zenés színészmesterséget, színpadi mozgást, magánéneket. Alapvetően a gyakorlatra koncentráltunk. Létrehoztunk több produkciót - az egyik legemlékezetesebb a Maya volt, amelyet óriási sikerrel játszottunk a környékbeli településeken.
• Volt olyan tanítványod, aki a színész pályán van jelenleg is?
• Persze, nem is egy! Nagy boldogság, amikor felhívnak, és elmesélik, milyen darabokban dolgoznak. De nem csak a fiatalokkal szerettem foglalkozni! Legalább ilyen örömet adott az idősek tanítása. Gyönyörű szép emlékek fűznek a Margaréta Otthonhoz: olyan bácsikkal, nénikkel dolgozhattam, akik kincseket őriztek magukban, pedig soha életükben nem szerepeltek. Rengeteget énekeltünk, színdarabokat hoztunk létre, mégpedig végtelenül lelkesen, hihetetlen odaadással. Ahol felléptünk, ott kő kövön nem maradt… A versenyeken tudták a szervezők, hogy bennünket utolsónak kell hagyni, mert mi nem versenyzünk, hanem szórakoztatunk. Nem kell mást tenni, csak hátradőlni és figyelni.
• Új bemutatóra készülsz: Jenny szerepében láthat a közönség Simon Gray A játék vége című darabjában.
• Április 13-án lesz a bemutató a Ruszt József Stúdió Színházban, úgyhogy már nagyon készülünk. Igazi családi életkép tárul majd a nézők elé, ahol a felszínen nyugalom van, de a mélyben összekuszálódtak a szálak. Elhallgatás, régi sérelmek, szőnyeg alá söpört feszültségek nehezítik meg, hogy a három generáció megértéssel fordulhasson egymás felé. Érdekes és tanulságos darab, ajánlom mindenkinek!
Rákász Judit